ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
A La Grotta
Holidays Idegenforgalmi Kft. utazásszervező
(a továbbiakban: La
Grotta Utazási Iroda) az általa szervezett utazásokra a Ptk.
4l6§, valamint az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.)
Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) alapján az alábbiak szerint
szerződik az utassal:
1. AZ UTAZÁSI SZERZŐDÉS
1/1. Az utas felelőssége tudatában
kijelenti, hogy a La Grotta Utazási
Iroda által kiadott utazási ajánlatban, illetőleg tájékoztatóban (a
továbbiakban együttesen: utazási ajánlat) ismertetett és a jelen szerződés
Általános Szerződési Feltételeket . teljes egészében és részleteiben is .
megismerte, melyeket magára nézve kötelezőnek ismer el. A
La Grotta Utazási
Iroda vállalja, hogy a jelen szerződésben és az utazási ajánlatban foglalt
feltételek és körülmények esetleges változása esetén, erről az utast írásban és
a változás bekövetkeztét követően haladéktalanul értesíti.
1/2. Az
utazási szerződés létrejön, amennyiben az utazást az utas megrendelte, a részvételi
díj előlegét befizette, a La Grotta Utazási
Iroda a megrendelést elfogadta és a megrendelést nyilvántartásba vette és ezt
írásban visszaigazolta.
Amennyiben az utas az utazást a La
Grotta Utazási Iroda partner irodájában (utazásközvetítő
útján) foglalja le, az utazási szerződés akkor jön létre, amikor a részvételi
díj a La Grotta Utazási
Iroda számlájára beérkezett. A La Grotta Utazási
Iroda a jelen pont szerinti . előleggel megerősített . megrendelést lehetőség
szerint a megrendeléstől számított 3 munkanapon belül írásban visszaigazolja.
Jelen szerződés az utas által megrendelt szolgáltatások visszaigazolásával lép
hatályba.
1/3. A La
Grotta Utazási Iroda honlapján keresztül (azaz online)
történő megrendelés esetén az utas internetes megrendelésével egyidejűleg
elfogadja jelen Általános Szerződési Feltételeket. Ez esetben a felek közti
szerződés akkor jön létre, amikor az utas a megrendelését leadta, a részvételi
díj előlegét befizette, a megrendelést a La Grotta Utazási
Iroda nyilvántartásába vette és ezt írásban visszaigazolta. A
La Grotta Utazási
Iroda ezt követően írásban is postázza az utas részére az utazási szerződést,
melyet az utas köteles aláírva, a La Grotta Utazási Iroda által meghatározott
határidőn belül visszaküldeni, mely azonban csupán formális, írásbeli
megerősítése a felek között már a fentiek szerint, a visszaigazolás megküldése
időpontjában létrejött szerződésnek. Amennyiben az utas a postai úton átvett
szerződést általa aláírva az előírt határidőn belül nem adja postára, úgyszintén
ha az utas a részére kipostázott szerződést nem veszi át, úgy az az utas
elállásának minősül. A visszaigazolást követően az utas a megrendelésétől
kizárólag a jelen Általános Szerződési Feltételek a 3/2. pontjában foglaltaknak
megfelelően állhat el.
1/3. Az
utazás időtartamát, az egyes szolgáltatások meghatározását, minőségét, továbbá
a Kormányrendelet 13. § (1) bek. a)-k) és 14. § a)-d)
pontjában felsoroltakat, a La Grotta Utazási
Iroda által közétett tájékoztató (programfüzet, a La Grotta Utazási Iroda
honlapja, egyedi ajánlat, a továbbiakban együttesen: programfüzet), és/vagy a
megrendelés visszaigazolása tartalmazza. Az utas kijelenti, hogy a
programfüzetben foglaltakat megismerte, tudomásul vette, melynek tényét jelen
szerződés általa történő aláírásával elismeri és nyugtázza
A La Grotta
Utazási Iroda a programfüzetben foglaltaktól való eltérés
jogát fenntartja, jogosult a 3/2. pont szerint az utazási szerződésben
meghatározott szolgáltatásokat más, minőségben és értékben megfelelő
szolgáltatásokkal helyettesíteni (azonos kategórián belüli változtatás joga), melyről az utast tájékoztatja. Amennyiben az utas az ily
módon történő és ahhoz kapcsolódó részvételi díj változtatást
elfogadja, úgy a felek jelen szerződést ennek megfelelően módosítják.
2. A DÍJFIZETÉS FELTÉTELEI
2/1. A La
Grotta Utazási Iroda által közölt részvételi díj összegét az
utas oly módon köteles megfizetni, hogy abból 40 % előleget a szerződés aláírásával egyidejűleg, a hátralékot
pedig . külön értesítés nélkül . legkésőbb az indulást megelőzően 30 nappal
kell megfizetnie. Az utas által megfizetett előleg az utas számára garanciát
képez arra, hogy az általa megrendelt utazást (lefoglalt helyeket) a La
Grotta Utazási Iroda más utas számára nem értékesíti. Az utas
abban az esetben köteles magasabb összegű előleg fizetésére, illetőleg a 30
napos határidőtől abban az esetben lehet eltérni, ha a
La Grotta Utazási
Irodára nézve külföldi közreműködővel kötött szerződés ennél szigorúbb
kötelezettséget ró.
Az utazás kezdő időpontja és az azt megelőző
30. nap közötti időszakban megkötött utazási szerződések esetében a teljes
részvételi díj megfizetése az utazási szerződés megkötésével egyidejűleg
esedékes. Amennyiben a teljes részvétel díj vagy annak hátraléka megfizetésének
kötelezettségét az utas vagy az utazásközvetítő nem teljesíti, a La
Grotta Utazási Iroda fenntartja magának a jogot arra, hogy a
megrendelést lemondottnak tekintse. Ez az utas elállásának minősül, így az utas
köteles a 3/2. pontban meghatározott összegű bánatpénzt a
La Grotta Utazási
Iroda részére megfizetni.
2/2. A La
Grotta Utazási Iroda (12 éves kor felett) 1000 Ft/fő foglalási díjat számol fel.
2/3. A programfüzetben nem szereplő
egyéni szállásfoglalások, valamint a programfüzetben szereplő szálláshelyek
lekéréssel történő bonyolításáért a La Grotta Utazási
Iroda esetenként/személyenként 5.000 Ft-ot számol fel, mely a visszaigazolást
követően a részvételi díj részét képezi, azonban az
utas visszaigazolást követő elállása esetén nem visszatérítendő.
2/4. A programfüzet szerkesztése
2009. december 20-án lezárult. A La
Grotta Utazási Iroda a
részvételi díjat legkésőbb az indulást megelőző 20. napig emelheti fel,
a Kormányrendelet 6. § (1) bek. a)-c) pontjai
alapján. Jelentős árfolyamváltozást a La
Grotta Utazási Iroda jogosult a részvételi díjak tekintetében
érvényesíteni. Ha az emelés mértéke a 8%-ot meghaladja, az utas az erről kapott
értesítéstől számítva 3 napon belül írásban elállhat a szerződéstől a
befizetett összeg visszafizetése mellett. Amennyiben az utas elfogadja a
változtatásokat, a felek a részvételi díj megváltoztatásával módosítják az
utazási szerződést.
A La Grotta
Utazási Iroda az utast a részvételi díj bármilyen
változtatásáról haladéktalanul írásban,
vagy a körülmények által lehetővé tett leggyorsabb módon értesíti (telefon,
e-mail).
2/5. A
La Grotta Utazási
Iroda nem vállal felelősséget az előre
be nem fizetett szolgáltatásokért, azok részvételi
díjának bármely változásáért (fakultatív program, étkezés, közlekedés,
belépőjegyek stb.).
2/6. Ha az utas és a
La Grotta Utazási
Iroda közötti utazási szerződést utazásközvetítő hozza létre, abban az esetben
az utas által befizetett részvételi díjak a La Grotta Utazási
Irodát illetik meg, azzal az utazásközvetítő nem rendelkezik. Az utas a fentiek
ismeretében tudomásul veszi, hogy a La Grotta Utazási
Iroda abban az esetben tudja az utazási szerződésben foglaltak teljesítését és
teljesíthetőségét vállalni, ha a részvételi díj az utazásközvetítőtől hozzá
ténylegesen befolyt.
3. A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI ÉS JOGKÖVETKEZMÉNYEI
3/1. A LA
GROTTA UTAZÁSI IRODA ELÁLLÁSI JOGA
A La
Grotta Utazási Iroda legkésőbb az utazás megkezdése előtt 20
nappal írásban tett nyilatkozattal elállhat az utazási szerződéstől.
Ha az elállás nem az utas érdekkörében felmerült
okból történt, ez esetben a La Grotta Utazási
Iroda köteles a Kormányrendelet 9. § (2) bek. a)
pontjában meghatározottak szerint helyettesítő szolgáltatás nyújtására, ha
pedig az a 9. § (2) bek. b) pontja alapján nem lehetséges, köteles az utas
részére a már befizetett díj teljes összegének azonnali visszatérítésére és a
9. § (2) bek. b) pontja szerint számított kamat megfizetésére.
3/2. AZ UTAS ELÁLLÁSI ÉS MÓDOSÍTÁSI
JOGA
Az utas az utazási szerződéstől az utazás
megkezdése előtt írásban tett nyilatkozattal bármikor elállhat. Az utas
elállása esetén . a Kormányrendelet 8. § (2) és (6) bek.-ben foglalt kivétellel
. bánatpénzt köteles fizetni a La Grotta Utazási
Iroda részére az alábbiak szerint: Ha az
utas elállása az utazás megkezdése előtt
60- 36 nap között történik, a részvételi
díj 10%-a
35-15 nap között történik, a részvételi díj 40
%-a
14-7 nap között
történik, a részvételi díj 80 %-a
6 napon belül
történik, a részvételi díj 100%-a a bánatpénz összege.
Ezen
határidők a La Grotta Utazási
Irodához beérkező írásbeli értesítés időpontjától számítandók (szóbeli elállást
a La Grotta Utazási
Iroda nem fogad el).
Egyedi esetekben a bánatpénz összegének
megállapításához szükséges határidők a fentiektől eltérhetnek. Ez esetben a
konkrét szálláshelyre vonatkozó eltérő feltételt az utazási szerződés
tartalmazza.
Az utazási
szerződés utas által kezdeményezett módosításának díja 5000,- Ft./foglalás, amely kizárólag az utas nevére, az
utazás időpontjára, a szálláshelyre vagy a szobatípusra, illetőleg más hasonló,
a La
Grotta Utazási Iroda által elfogadott körülményekre
vonatkozhat.
Az utazást megelőző 35 napon belül történő .
dátumra, illetve szálláshelyre vonatkozó . változtatás az eredeti szerződéstől
való elállásnak felel meg, melyre a fentiek szerinti bánatpénz fizetési
feltételek érvényesek, ezáltal az erre vonatkozó változtatás új megrendelésnek
számít.
Az utas az utazási szerződéstől való elállására
egyebekben a Kormányrendelet 8. §-a vonatkozik.
4. TOVÁBBI FELTÉTELEK
4/1. Az utazási szerződés szerves részét képezik a programfüzetben a .Hasznos
tudnivalók. oldalon található, valamint az adott országra vonatkozó
információk.
4/2. Amennyiben az utazást az utas
érdekében eljáró harmadik személy foglalja el, a La Grotta Utazási
Iroda nem köteles vizsgálni azt, hogy az eljáró személy jogszerűen képviseli-e
az utast. Ez esetben az utazási szerződésben az utazás
megkezdéséig vállalt, az utast terhelő kötelezettségek a szerződést kötő felet
terhelik. Úgyszintén a megrendeléskor több utas nevében eljáró személy
megrendelése is valamennyi utas megrendelésének tekintendő. Az eljáró személy
köteles erről az általa képviselt utasokat tájékoztatni, amennyiben ezen kötelezettségnek teljesítését elmulasztja, úgy az ezzel
okozott kár megtérítéséért ő tartozik felelősséggel. A szerződött létszámtól való eltérésből adódó károk
és kötelezettségek az ily módon szerződőt terhelik.
Az utas köteles a szerződésben foglaltakat
betartani. Az utas felelősségének teljes tudatában nyilatkozik a gyermek utasok
születési dátumáról, melyek feltételét képezik az esetleges gyermekkedvezmények
igénybevételének. Az eltérő adatközlésből eredő többletköltségek a helyszínen
fizetendők, s az ezzel okozott károk, többletköltségek az utast terhelik.
4/3. Az utas köteles az utazásra
vonatkozó mindenkori (útlevél, vám, vízum, deviza) jogszabályokat betartani és
erről előzetesen tájékozódni, különösen ha nem magyar
állampolgár. Ez utóbbira az utas köteles a La Grotta Utazási
Iroda figyelmét felhívni. Ennek elmulasztásából, illetve megszegéséből eredő
költségek és károk az utast terhelik. Ilyen esetben az utas a részvételi díj
visszatérítésére sem tarthat igényt.
4/4. Ha
az utazási ajánlat alapján az utas által megrendelt utazással összefüggésben
fakultatív program megrendelésére is lehetőség van, ezt az utazásszervező .
közreműködője útján . csak akkor köteles nyújtani, ha a fakultatív program
teljesítési helyén a teljesítés előre meghatározott feltételei adottak (pl.:
elegendő a jelentkezők létszáma). Ennek esetleges elmaradása esetén az utas az
utazásszervezővel szemben követeléssel nem léphet fel.
5. HIBÁS TELJESÍTÉS
5/1. Ha
a La
Grotta Utazási Iroda az utazást (szolgáltatást) nem a
szerződésnek megfelelően teljesíti,
köteles a díjat arányosan leszállítani, kivéve, ha az utas a
szolgáltatást vagy valamely részszolgáltatást saját elhatározásából vagy az
érdekkörében felmerült okból nem veszi igénybe. A La Grotta Utazási
Iroda a Kormányrendelet 11. §-ban meghatározott esetben sem felelős az utazási
szerződés nem-teljesítéséből vagy hibás teljesítésből eredő károkért.
5/2. A La
Grotta Utazási Iroda felel a szerződésben vállalt
szolgáltatás teljesítéséért. Köteles a szerződésszegéssel okozott kárt
megtéríteni, de mentesül a kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a
szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogyan az elvárható volt.
5/3. Ha
az utazás megkezdését követően a La Grotta Utazási
Iroda a szerződésben meghatározott szolgáltatás jelentős részét teljesíteni nem
tudja, köteles azokat más megfelelő, hasonló értékű részszolgáltatással
pótolni, mely esetleges többletköltsége az utasra nem hárítható át. Az utas
által az 5/4. pont szerint közölt panaszt a La Grotta Utazási
Iroda az utas egyetértésével orvosolja, melyben az utas köteles közreműködni.
Alacsonyabb értékű helyettesítő szolgáltatás esetén a különbözetre az utas
igényt tarthat, választható magasabb értékű szolgáltatás nyújtása esetén a
többletköltség az utast terheli. Ha a helyettesítő szolgáltatásokat az utas
indokoltan nem fogadja el, elállhat
a szerződéstől, ilyen estben a La Grotta Utazási
Iroda köteles gondoskodni az utasnak az utazás kiinduló helyre vagy az utas
által elfogadható, a célországban található más visszaérkezési helyre történő
szállításáról, ennek költségeit viselni és az igénybe vett részszolgáltatások
értékével csökkentett befizetett díjat visszafizetni. Amennyiben az utas a
helyettesítő szolgáltatást megfelelő indok nélkül nem fogadja el, úgy a
kártérítésre nem jogosult.
5/4. Ha
az utas a La Grotta Utazási Iroda hibás teljesítése miatt
szavatossági igényt kíván érvényesíteni, kifogását a helyszínen haladéktalanul
közölnie kell a La
Grotta Utazási Iroda helyi képviselőjével, (idegenvezető,
utaskísérő, szolgáltató), melyről jegyzőkönyvet kell felvenni. Az utas kifogása esetén a kárenyhítés
érdekében köteles haladéktalanul felhívni a
La Grotta Utazási
Iroda ügyeleti számát, mely az
úti okmányon szerepel. A közlés késedelméből eredő kárért az utas
felelős és a bizonyítási teher az utasra hárul. Amennyiben helyi képviselet az
iroda részéről nem áll rendelkezésre vagy a szolgáltatónak a nyelvi eltérésből
adódóan nem áll módjában jegyzőkönyvet felvenni, az utas köteles a La
Grotta Utazási Irodát telefonon értesíteni kifogásáról és
annak jegyzőkönyvbe vétele iránti szándékáról. Az utas a helyszínen nem vagy
csak részben orvosolt kifogásokat az utazás tényleges befejezését követő 8
napon belül köteles írásban a La Grotta Utazási
Iroda tudomására hozni, amennyiben kárigénye is fennáll, a
bejelentési határidő az utas hibájából történő elmulasztása jogvesztő hatályú. A La
Grotta Utazási Iroda vállalja, hogy a bejelentett kárigényt a
bejelentéstől számított 30 napon belül kivizsgálja és arra vonatkozó
álláspontjáról az utast írásban értesíti.
5/5. A szállásadók a szállást az érkezés napján 19-20 óráig tartják.
Az utas köteles az irodánknak vagy a voucheren szereplő szállás telefonszámán
jelezni az ennél későbbre tervezett érkezést, melynek esetleges helyszíni
többletköltsége az utast terhelik. A La Grotta Utazási
Irodát felelősség nem terheli az értesítés elmulasztása esetén, amennyiben a
szálláshely nem foglalható el.
5/6. Az
utazás során az utas által harmadik személynek okozott kárért az utas tartozik
felelősséggel.
5/7. A
tengerparti üdülőhelyekre induló autóbuszos járatok előre megtervezett útvonalon
haladnak, fel- és leszállásra csak az előre megadott helyeken van lehetőség. Az
autóbusz a lehetőség szerinti legközelebbi ponton teszi le az utasokat a
megrendelés és visszaigazolás szerinti településen, mely nem jelenti minden
esetben a szállodai recepció előtti kiszállást. A La Grotta Utazási
Iroda fenntartja a nagy távolságok és az előre nem látható váratlan események
(baleset, határátkelési várakozás, stb.) miatt a menetrend és az útvonal
megváltoztatásának jogát. Az ebből eredő késésekért a La Grotta Utazási
Irodát felelősség nem terheli.
Az utas tudomásul veszi, hogy a turnusváltások napján a szálláshelyek
elfoglalása ill. elhagyása általában nem esik egybe az autóbuszok
menetrendjével, ezért néhány órás várakozásra kell számítani, emiatt tehát az
utas szavatossági igénnyel nem élhet.
5/8. A légitársaságok által biztosított repülőjegyek
módosítására, lemondására az egyes légitársaságok által kiadott szabályok
vonatkoznak, melyek eltérnek a La Grotta Utazási
Iroda általános feltételeitől. Bármikor sor kerülhet előre nem közölt közbeeső
leszállásra, repülőgép vagy légitársaság cserére. A La Grotta Utazási
Iroda nem felel a közlekedési vállalatok menetrend-változtatásaiért, járatainak
késéseiért, szolgáltatásának elmaradásáért, illetve ezek miatt további
szolgáltatások elmaradásáért.
5/9. Az
utas poggyászának őrizetéről az utazás során az utas gondoskodik kivéve, ha azt
az utastól további szállítás vagy megőrzés céljából a La Grotta Utazási
Iroda vagy annak közreműködője átvette.
5/10. Az
utazási prospektusban esetlegesen előforduló nyomdahibákért a
La Grotta Utazási
Iroda felelősséget nem vállal.
6. BIZTOSÍTÁS
6/1. A La
Grotta Utazási Iroda a külön jogszabályban előírt vagyoni
biztosítékra vonatkozóan a QBE Atlasz
Biztosítóval áll szerződéses jogviszonyban.
6/2. Az
utas hozzájárul ahhoz, hogy a La Grotta Utazási
Iroda őt . külön térítés ellenében . baleset-, betegség- és poggyászkár esetére
460,-Ft/fő/nap, valamint útlemondás esetére (a részvételi díj 1,3 %-áért)
biztosítja. Az utas tudomásul veszi továbbá, hogy igazolt utazásképtelenség
esetén annak bekövetkeztétől számított két munkanapon belül köteles útlemondási
szándékát a La Grotta Utazási
Irodánál írásban bejelenteni, valamint a kárbejelentő nyomtatványt és a
lemondást alátámasztó igazolásokat a biztosítóhoz továbbítani. Az utas a
szerződés aláírásával egyidejűleg nyugtázza, hogy az útlemondási feltételekre
vonatkozó tájékoztatást megkapta.
7. JOGVITÁK
7/1. A La
Grotta Utazási Iroda által szervezett utazásokkal kapcsolatos
minden perben a felek alávetik magukat . pertárgy értéktől függően . a Pesti
Központi Kerületi Bíróság, illetőleg a Fővárosi Bíróság kizárólagos
illetékességének.
A La Grotta
Utazási Iroda Általános Szerződési Feltételeit átvettem, az
abban foglaltakat tudomásul vettem, a QBE Magyarországi Fióktelepének
útlemondási biztosítási feltételeit megismertem, azokat elfogadom, magamra és
utastársaimra nézve kötelezőnek tekintem.
...........
utas